Változások a TAO támogatásokat érintően – 2020/21

Technikai változások a TAO feltöltés során, hatással van a felajánlásra is

"Hogy abból élj, hogy a fényt vissza veritek,
indul az OKJ-s Sarka Kata képzés"
Zene és szöveg: Kivés Gergely

 

Tisztelt Támogatók, úgy mint vezetők, pénzügyesek, könyvelők és támogatottak!

Változott a Társasági adó (év végi) feltöltésének rendszere (ez gyakorlatilag az adminisztratív terhek csökkentése érdekében megszűnt) és ehhez igazodva változik az adó felajánlás rendszere is.

A korábbi cikkeimből és a NAV Útmutatókból továbbra is megtudhatóak a részletek; most kifejezetten figyelemfelhívó jelleggel szeretnék kiemelni néhány (a támogatók számára fontos) vázlatpontot:

  • a cég szempontjából ez rendelkezés az adóról/felajánlás, a sportszervezet szemszögéből támogatás
  • a felajánló befizeti ugyan a társasági adóját, de annak maximum 80%-áról rendelkezhet (az előlegek fizetése során, vagy utólag az éves bevallásban, a már befizetett összegekről is!!!)
  • egyszerű adminisztráció, a szerződéseket a sportszervezet készíti el, a támogatónak a Támogatás Igazolás birtokában (szövetség küldi ki) egy NAV-os nyomtatványt kell beküldeni (kb. 15 perc), ezután mindent a NAV intéz
  • sportszervezet tevékenységéért a támogató semmilyen szempontból nem felel, azt a hatóságok ellenőrzik (egyébként elég keményen)
  • a felajánló -azon kívül, hogy láthatja, hogy az adóforintjait mire költik- még adójóváírásra is jogosult; ezt a NAV az adófolyószámláján írja jóvá az éves bevallást követő július elsején.
  • az adójóváírás mértéke a felajánlott összegtől függ: előlegből történő felajánlás esetén annak 6,5%-a; éves bevallásban történő rendelkezés esetén annak 2,17%-a.
  • fontos kritérium, hogy a rendelkezés érvényességének feltétele, hogy az adózónak ne legyen 100e Ft-ot meghaladó adótartozása, ill. a társaságiadó feltöltést időben rendezze pénzügyileg.

Támogatási szándék egy szándéknyilatkozat kitöltésével jelezhető a sportszervezeteknek (innen letölthető).

Kérdés esetén keressenek nyugodtan a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségek bármelyikén.

T. Tóth Tibor
Mérlegképes könyvelő, tanácsadó
Elnök - Hajdúnánás Futball Klub Sportegyesület
Kereskedelmi, Gazdasági és Informatikai Vezető - Uniholz KFT

A TAO támogatás rendszerének változásai – 2019

"Te lennél mindig nekem az élet
Üvölteném jó hangosan
A csel, a gól, a B-közép
Abban minden benne van"

Majoros Péter Majka
Bartalos Jenő

 

TAO jogszabályok változásainak hatásai

2019-ben megszűnik a társasági adóelőleg fizetési kötelezettség.

Ezt szoktuk december 20-ig bevallani, és ilyenkor tudtunk felajánlani a sportszervezeteknek.

(Nem írtam, de most a támogatók szemszögéből írok; a sportszervezetek érteni fogják, ami rájuk vonatkozik.)

Gyakran fizetnünk sem kellett decemberben, de a felajánlást meg tudtuk tenni.
Ha nincs előleg-kiegészítés év végén, nem tudunk felajánlani sem, mert nem küldjük be azt a bevallást, amin ezt eddig meg tudtuk tenni.

Emiatt most át kell gondolni a jogszabály-változás következményeit, két idősíkban:

(1) 2019-es év, mint az átmenet éve,
(2) élet 2019 után, az új helyzethez alkalmazkodva.

(1) 2019-ben a Társasági adó alanyai átmeneti jelleggel választhatják azt, hogy a korábbi évekhez hasonlóan készítenek év végén adóelőleg kiegészítéshez bevallást - ilyenkor a korábbi szabályok vonatkoznak rájuk. Gyanítható, hogy a könyvelőknek ez nem lesz ínyére való; örülnek, hogy megszabadulnak egy nyűgtől - és az ő szemszögükből tökéletesen igazuk is van. Így a 2019 évre eső fizetendő adó maximum 80%-áig csak az éves TAO bevallásban fognak tudni. Ennek május 31 a határideje, de hamarabb el szokott készülni, érdemes március 15 után érdeklődni a cégeknél, könyvelőknél.

(2) 2020 január 1-től érdemes a havi/negyedéves adóelőleg-fizetésből kérni a felajánlást, mert a változássokkal összhangban a maximálisan felajánlható összeg az adóelőleg 80%-ára emelkedett. Ilyenkor a bevallási időszak utolsó napjáig kell az erre rendszeresített nyomtatványt beküldeni, és ebben több előlegre vonatkozóan is rendelkezhetünk.

A NAV által kiadott információs füzet is segítheti a munkánkat, ezt itt érhetitek el.

TAO támogatás tudnivalók – 2017

„Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”

Bill_Shankly

 

Tisztelt Támogatók, könyvelők, könyvvizsgálók és persze sportszervezetek!

Túl vagyunk megint egy sűrű év végén, és a támogatók, könyvelők és a sportszervezetek képviselői közötti koordináció és a felmerülő kérdések  ill. az azokra adott válaszok alapján úgy érzem, hogy érdemes egy kis TAO támogatás Gyakran Feltett Kérdések (és válaszaik) bejegyzést írnom, hátha a jövőben tudok ezzel segíteni néhány érdeklődőnek.

Próbálom nagyon gyakorlatiasan megfogalmazni a mondandómat, végül is a jogszabályok elég egzaktul leírják a tudnivalókat, csak azok sokszor fura módon eltorzulnak, mire a döntéshozókhoz érnek. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a támogatók szemszögéből próbálom megközelíteni a kérdéseket, a sportszervezetek, vagy más szempontjaira csak akkor térek ki, ha ez releváns.

Ha valaki eddig elolvasta a cikket és nem lapozott tovább, már bizonyára hallott a látványcsapatsportok társasági adó terhére történő támogatásáról (nem lennék meglepve, ha több rosszat, mint jót, pedig szerintem az általánosítás általában rossz tanácsadó; ebben az esetben pedig különösen az).

2011 óta működik a rendszer, amelynek a célja elsősorban az (volt), hogy a sportszervezeteknek, amelyek az ún. látványcsapat-sportágakban működnek (látványcsapat-sportág: az a néhány (jelenleg 6 db) sportág -az összes sportág tetszőlegesen kicsi százaléka- amelyek a sportági részvétel, ill. az érdeklődés nagy többségét adja), az államháztartás alrendszereiből ne kapjanak mindenhonnan egy kicsit (önkormányzat, pályázatok, stb), hanem a saját szakszövetségüket bevonva valamilyen (részben normatív) forráshoz jussanak, amelyhez önerőt is biztosítva az lehetőséget teremt kulturált, vonzó körülmények kialakítására (és amellyel természetesen el is kell számolni). Jelenleg két, egymást kölcsönösen kizáró technika közül lehet (kell) választani, amennyiben ezen lehetőségek valamelyikével élni kívánunk; nézzük meg ezeket egy kicsit közelebbről!

  1. Az ún. régi (22C szerinti) technika az volt, hogy a támogató -amennyiben a feltételek adottak voltak, vagyis rendelkezett Támogatás Igazolással (ami az összes többi feltétel teljesítése esetén volt csak lehetséges)- közvetlenül utalt a sportszervezetnek, valamint eleinte két további, később, 2013-tól pedig egy újabb elemmel, a kiegészítő sportfejlesztési támogatás utalásával bővültek a teendők. Amennyiben a Támogató ezt a módszert választja, jelenleg is minimum 4 utalást kell megtennie az adott adóév végéig, amelyben az alaptámogatást a ténylegesen fizetendő adója terhére számolja el (gyakorlatilag nem kell a NAV-nak befizetni, ez általában december 20-án kerül elő), valamint egyéb ráfordításként is elszámolható. Az utalástól számított 8 (30) napon belül az ún. SPORTBEJ nevű nyomtatványon még a NAV-nak be is kell jelenteni (ez a határidő manapság már nem jogvesztő). Az így adható támogatás a ténylegesen fizetendő adó maximum 70%-a. Akkor következzen egy kis matek. A társasági adó helyett utalunk, ez olyan, mintha megfizettük volna az adót (egész pontosan ez adókedvezménynek számít, ez később még érdekes lesz), és egyéb ráfordításként is elszámoljuk. Kiegészítő sportfejlesztési támogatást is kell fizetnünk, ami az elért adóelőny (2017-ben, a cikk írásakor ez 9% egységesen) 75%-a, tehát a „tiszta haszon” a 9% 25%-a: 2,25%.Pl. 700 ezer forint támogatás esetén 15.750 Ft. A kiegészítő támogatást egyéb ráfordításként számoljuk el, de az adóalapunkat meg kell vele emelni, vagyis eredmény-semleges gazdasági esemény. További érdekes következmény (lehet), hogy a negyedéves (havi) adóelőlegek, mivel azok historikus adatból számítódnak (és a ténylegesen megfizetett adó képezi az alapjuk, vö. adókedvezmény) alacsonyabbak lesznek; vagyis a likviditásnak ez a módszer választása kedvesebb, mint az
  2. ún. új, vagy NAV-os (24/A szerinti) technika, amikor az SzJA 1 %-hoz hasonlóan befizetjük az adót annak rendje-módja szerint majd annak egy részét (maximum 80%-át) felajánljuk egy sportszervezetnek, vagy másképp szólva rendelkezünk róla. Ennek a felajánlásnak a 87,5%-a lesz a TAO támogatás, ami hogy-hogynem a fizetendő adó 70%-a, ez az arány pedig az 1. pontból már ismerős lehet. A maradék 12,5% kiegészítő sportfejlesztési támogatásként viselkedik, erről is hallottunk már (csak ez így egy picit több, mint az 1. pontban). A felajánlás feltétele, hogy rendelkezzünk Támogatás Igazolással, valamint ne legyen 100.000 ft-ot meghaladó adótartozásunk, és persze hogy megtegyük a felajánlást dec. 20-n a NAV-hoz beküldendő bevallásban. A rendelkezés év közben is megtehető a NAV által kivetett adóelőleg terhére, maximum 50% mértékig, amelyet előbb be kell a NAV-hoz jelenteni, 5-ször lehet módosítani, majd az adóelőleg-kiegészítés ill. az éves adóbevallásban le kell vonni, mint már teljesített felajánlás; ráadásul ehhez kell egy sportszervezet akinek akkor éppen van jóváhagyott programja -> ez igen macerás, hogy összejöjjön, és a támogatótól fokozott figyelmet kíván. A sorok között kiolvasható volt, hogy a tárgyévet követő május végén, az adóévet záró bevallásban is lehet rendelkezni, ha még nem tettük, vagy ha nem használtuk ki a ténylegesen fizetendő társasági adó maximum 80%-áig a lehetőségeinket. Előállhat az a speciális helyzet, hogy adóelőleg-kiegészítési kötelezettségünk nincs, mert már az adóelőlegek fedezik a fizetendő adót, de a ténylegesen fizetendő adó 80%-ig történő felajánlásnak nincs akadálya. Itt is kell matekolni: az adóévben tett felajánlás 87,5%-ának a 99%-ának a 7,5%-a (éves bevallásban történő rendelkezés esetén 2,5%-a) az adófolyószámlánkon jóváírásra kerül az éves bevallást követő július elsején. Tehát ha pl. 800.000 Ft. a felajánlás (amiből 100.000 kiegészítő támogatás, 700.000 ft a TAO-s támogatás), akkor az adójóváírás 51.975 Ft. Jól látható, hogy azonos kiinduló adatokból lényegesen kevesebb munkával a „támogató” és a sportszervezet is látványosan jobban jár mint az első pontban boncolgatott technikával. Ha csak az éves bevallásban rendelkezünk, akkor is 17.325 Ft az adókedvezmény, ami még mindig több, mint a 22C-s verzióban.

Mindkét esetben előfordulhat túlutalás, amelynek nem következménye büntetés; mindkét esetben „tolhatjuk magunk előtt” az esetleges jogosulatlan adókedvezményt ill. felajánlást (ezek részletes szabályai a megfelelő NAV-os kommunikációkban benne vannak, de nem bonyolultak egyáltalán).

Még egy fontos elem: a dokumentáció. Szervező közgazdászként nekem a zsinórmérce a következő: valami vagy kötelező, vagy hasznos. Ha se nem kötelező, se nem hasznos, akkor a ráfordított idő (pénz) veszteség. A 22C esetén egy támogatói szándéknyilatkozat, 24A esetén egy ún. Együttes kérelem kötelező, valamint mindkét esetben rendkívül fontos a kiegészítő támogatási szerződés; és a felsoroltak egyben elégségesek is.

Szerintem a tények nagyjából itt érnek véget, de még pár vélemény, megérzés, népi legenda megemlítése érdekes lehet. Pl. fontos, hogy világos legyen, hogy az adózók nem nyakra-főre ajánlanak fel, amit a sportszervezetek arra költenek el, amire csak akarják, hanem előzetesen jóváhagyott, közzétett sportfejlesztési program megvalósítására kapják, és szigorúan el kell az elköltött összeggel számolni az elszámoló szervezet felé. Mielőtt legyintenénk, én kb. 20 sportszervezet ügyeit látom közelről, és ebből háromnál merült fel visszafizetési kötelezettség nem felhasznált, nem megfelelően felhasznált támogatás ill. nem megfelelően, vagy késedelmesen elszámolt támogatás miatt. Hogy vannak-e visszaélések? A szigorú elszámolás ellenére sajnos valószínűleg vannak, mivel magyarok vagyunk, de nem több, mint amennyit az egyéb támogatásokkal kapcsolatban feltételeznek (ingatlan beruházások esetén ezt az arányt 25%-nak becsülték a szakértők, akiket én olvastam). Szerintem az utánpótlásban és a labdarúgásban ez arány lényegesen kevesebb, a kapott támogatás az önrésszel növelve -és ideszámítva az önkormányzati támogatás azon részét, amit nem használtunk fel önerőként-, szűkösen elég az utánpótlás korosztályok színvonalas felkészítésére és versenyeztetésére.

Fel szokott merülni az „elvesztette közpénz jellegét” szlogen alkalmazása a támogatásra, ami szerintem egyszerűen nem igaz, teljes mértékben közpénzként bánik az elszámoló hatóság a támogatással; az elherdálása, ellopása költségvetési csalás. Egy nagyon szubjektív, provokatív kérdésem szokott itt lenni (amit egy szakértő kollégámtól csentem el, de nagyon hamar magamévá tettem): a különféle támogatások, mint az EU-s támogatások, földalapú támogatás, stb. közpénz-e, és a hatékony felhasználását ki, és milyen szigorúan ellenőrzi; esetleg előfordulhat-e hogy magánvagyonná alakul át az ipar vagy a mezőgazdaság (nemritkán normatív) támogatása. Csak a tisztánlátás miatt: a gazdaságba áramló támogatás halmozottan többszöröse a sportra fordított összegeknek, pedig az előbbi egy profitorientált világ, míg az utóbbi amatőr ága egy nonprofit, közcélokért -sokszor ingyen- dolgozó környezet.

Médiában szoktunk hallani közérdekű adatigénylésről; mivel én is csak innen tudok tájékozódni, feltételezésekre kell támaszkodnom: az érdeklődő politikusok (általában nem civilek!) arra kíváncsiak, hogy melyik sportszervezetet milyen támogatók és milyen összeggel támogattak (vö. közpénz). Ez valami olyasmi, mintha egy Uniós támogatásból (is) megvalósuló projektnél feszegetnénk, hogy melyik német nagyvállalkozó adójából kapta a projekt a támogatást. Csak azért, mert itt a kapcsolat közvetlen (és akár kikényszeríthető a közzététele {habár adótitok}) még szerintem teljesen értelmetlen azon tépelődni, ki kit és mennyivel „támogatott”. Ha nem x támogatta volna, akkor támogatta volna y. Már a támogatás fogalmat sem szeretem, mert ez csak a sportszervezet szempontjából viselkedik támogatásként (de ott nagyon), az adózó szempontjából a rendelkezés, felajánlás fogalmak sokkal pontosabban fedik a valódi tartalmat. Az adózóknak lehetőségük nyílik, hogy ne a közös kalapba tegyék adójuk egy részét, hanem esetleg egy olyan sportszervezetnek adják, aki az orruk előtt tevékenykedik, és látható, hogy a kapott összeg miként hasznosul. A közérdekért aggódó adózóknak ez egy kiváló lehetőség, mégis gyakran hallom, hogy a közérdek vélt sérelmei miatt aggódó (rendkívül jól értesült és mindent tudó) döntéshozók nem, vagy csak kis mértékben élnek a felajánlás lehetőségével.

Cikksorozatom elő részét azzal szeretném zárni, hogy köszönetet mondok a Magyar Kormánynak a lehetőségért, amit a kisebb, amatőr sportszervezetek számára ezzel a technikával nyújt; a szakszövetségeknek, ahol rengeteg ember sokszor éjt nappallá téve dolgozik, hogy a rendszert működtesse; a sportszervezeteknek, akik tisztességesen dolgoznak, hogy ez a pénz a lehető legnagyobb arányban úgy hasznosuljon, ahogy azt a jogszabályok megalkotói elképzelték; és persze a támogatóknak akik

a.) gondolkodás nélkül álltak a kezdeményezés mögé
b.) akik aggályaik ellenére támogatták valamelyik sportszervezetet.

Most egy kicsit pihenek, de idővel jelentkezem a következő résszel.

Boldog Új Évet és erős, egészséges Magyar gazdaságot, társadalmat kívánok mindannyiunknak, szerintem ez közös érdekünk

T. Tóth Tibor
(a szerző tk. okleveles közgazdász, mérlegképes könyvelő, egy vidéki, megye I-es futball klub elnöke, egy hazai vállalkozás csoport gazdasági vezetője, fociblond)

 

Tisztelt sportolók, sportvezetők, támogatók, érdeklődők!

Üdvözlet! Ez az első bejegyzés.

Azért hoztam létre az oldalt, mert szeretnék tanácsot adni azoknak a sportszervezeteknek, támogatóknak (potenciális támogatóknak), cégvezetőknek, könyvelőknek stb., akiknek kérdései vannak a Látvány-Csapatsportágak társasági adóból történő támogatásával kapcsolatban.

Magamról annyit, hogy a Hajdúnánási Futball Klub pályázati- és pénzügyeit 2011/12 óta kezelem, emellett egy közép-vállalkozás gazdasági vezetőjeként minden évben nyújtunk ilyen típusú támogatást (a cégnél a könyvelést magunk végezzük, ennek a szakmai irányítását mérlegképes könyvelőként szintén én magam végzem). Emellett műkedvelő informatika-bolond vagyok, ami a folyamatosan digitalizálódó ügymenet kezeléséhez elengedhetetlen.