Változások a TAO támogatásokat érintően – 2020/21

Technikai változások a TAO feltöltés során, hatással van a felajánlásra is

"Hogy abból élj, hogy a fényt vissza veritek,
indul az OKJ-s Sarka Kata képzés"
Zene és szöveg: Kivés Gergely

 

Tisztelt Támogatók, úgy mint vezetők, pénzügyesek, könyvelők és támogatottak!

Változott a Társasági adó (év végi) feltöltésének rendszere (ez gyakorlatilag az adminisztratív terhek csökkentése érdekében megszűnt) és ehhez igazodva változik az adó felajánlás rendszere is.

A korábbi cikkeimből és a NAV Útmutatókból továbbra is megtudhatóak a részletek; most kifejezetten figyelemfelhívó jelleggel szeretnék kiemelni néhány (a támogatók számára fontos) vázlatpontot:

  • a cég szempontjából ez rendelkezés az adóról/felajánlás, a sportszervezet szemszögéből támogatás
  • a felajánló befizeti ugyan a társasági adóját, de annak maximum 80%-áról rendelkezhet (az előlegek fizetése során, vagy utólag az éves bevallásban, a már befizetett összegekről is!!!)
  • egyszerű adminisztráció, a szerződéseket a sportszervezet készíti el, a támogatónak a Támogatás Igazolás birtokában (szövetség küldi ki) egy NAV-os nyomtatványt kell beküldeni (kb. 15 perc), ezután mindent a NAV intéz
  • sportszervezet tevékenységéért a támogató semmilyen szempontból nem felel, azt a hatóságok ellenőrzik (egyébként elég keményen)
  • a felajánló -azon kívül, hogy láthatja, hogy az adóforintjait mire költik- még adójóváírásra is jogosult; ezt a NAV az adófolyószámláján írja jóvá az éves bevallást követő július elsején.
  • az adójóváírás mértéke a felajánlott összegtől függ: előlegből történő felajánlás esetén annak 6,5%-a; éves bevallásban történő rendelkezés esetén annak 2,17%-a.
  • fontos kritérium, hogy a rendelkezés érvényességének feltétele, hogy az adózónak ne legyen 100e Ft-ot meghaladó adótartozása, ill. a társaságiadó feltöltést időben rendezze pénzügyileg.

Támogatási szándék egy szándéknyilatkozat kitöltésével jelezhető a sportszervezeteknek (innen letölthető).

Kérdés esetén keressenek nyugodtan a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségek bármelyikén.

T. Tóth Tibor
Mérlegképes könyvelő, tanácsadó
Elnök - Hajdúnánás Futball Klub Sportegyesület
Kereskedelmi, Gazdasági és Informatikai Vezető - Uniholz KFT

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .